# Home 🎮 Games 📓 Site ✦ Plus

 

New~

Because I Love You

2017.11.16. 18:23, Melina
Címkék: EarthBound

 

Elérkezett ez is!

Sok frisst azt nem mondanám, hogy hoztam, sőt, az új játékon kívül semmit nem hoztam! Hm. De térjünk a lényegre.

EarthBound  ||  Végre ez is elérkezett, a Mother sorozat 2. része fent van. Első körben született egy végigjátszás. Persze ezen kívül is vannak még dolgok a menüben. A következő dolgokkal került fel a játék: [Menü], [Boss], [Képességek], [Állapotváltozások], [Item rendszer / Telefon / Pénz], [Your Sanctuary helyek], plusz bemutató képek, ha a gugli képkereső nem működne :'D A játékért egyszerűen odáig vagyok meg vissza. Mikor először játszottam, akkor is már megfordult a fejemben, hogy erről pedig írnom kell, aztán elérkezett a második végigjátszásom ideje és úgy döntöttem, hogy a gondolatot tettek fogják követni. Meg amúgy is, ha a Mother 3 felkerült, akkor ez már szinte kötelező volt. Szépen lassan lépkedek visszafelé a sorozatban, bár az első játékon eléggé komolyan gondolkodok még, mert az azért más kaliber, mint ezek. Nehezebb, azt hiszem, sőt. Viszont attól még szórakoztató és nem lehetetlen, csak kitartás kell hozzá és ép idegszálak. Szóval ezt még majd meglátom. A Mother az a sorozat amit nem tudok megunni és minden percét élvezem játék közben. Órákat tudnék mesélni róla. :3

Nos, "csak" ennyi mindent hoztam, de továbbra is dolgozgatok a háttérben. Mindenki vigyázzon magára és a hideg napokon üljetek be játszani egy forró tea vagy kakaó mellé. Esetleg alkohollal, hehe.

 

Melina~

Még nincs hozzászólás.
 

 

   

 


Kérlek segítsd egyesületünk munkáját az adód 1%-kal. Nézd meg a rendezvényeinket is. 2018. március 24.-én várunk!    *****    A HUN-Tv kezet nyújt: Az Élet Magazin elõadásai, köztük Asztrológia elõadásom    *****    Olvasód leszek! Nyerj 100 Kreditet! Gyere ha szeretsz Olvasni.    *****    Farmasi - Antiallergén szépségápolás, babaápolás, háztartási szerek, bio kozmetikumok    *****    Mit gondolsz a Valentin napról? Ünnepled? Felháborodsz? Ajándékozol? Posztoltál már róla? Mutasd meg!    *****    Versenyeznél? Építenél új portált? Milyen témában? Milyen nyeremény motiválna? A TE ötleteidre is kíváncsiak vagyunk!    *****    A karma megnyilvánulásai    *****    MARGOT ROBBIE HUNGARY! MARGOT ROBBIE AUSZTRÁL OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕ MAGYAR RAJONGÓI HONLAPJA! MARGOT ROBBIE HUNGARY!    *****    Lovak szerelmeseinket itt a helye! Tartozz te is közénk! KATT!KATT!KATT!MEGÉRI!KATT!KATT!KATT!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,ajándék 3 év elõrejelzés,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid Katt!    *****    Születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + biotérkép, 3000 Ft.Az ajándék,teljesen ingyenes konzultáció,rendeld meg KATT!    *****    Aktív videojáték honlap! Ingyen G-portál kreditek csak a készlet erejéig! Ne maradj ki te se belõle! Kattints ide! <3    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Új letölthetõ olvasmányok:28 nap varázslatban A fénytest A kulcs A titok A tizedik felismerés A lélek anatómiája A csend    *****    Még nagyon az év elején járunk, most rendelj születési horoszkópot az ajándék 3 év elõrejelzés és ingyenes konzultáció!!    *****    Pánikenyhítõ poszt a Histórián. Superuser jelen. És TE merre jársz? Kattints!    *****    SIMONA | az Isten áldjon, Esperanza! Lolájának fõszereplésével | SIMONA | a jelenleg futó legsikeresebb argentin sorozat    *****    Marculábi cica tíz éves lett! Ünnepeljétek meg a születésnapját a Mesetárban Marculábis ujjbábokkal! Boldog szülinapot!    *****    ***Munkalehetõség! Magyarországról, Szlovákiából, Csehországból keresünk, MLM vezetõket és tanácsadókat! ***    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! A tanulásod nálam az ASZTRO-suliban teljesen INGYENES! Fordulj hozzám bizalommal!