# Home 🎮 Games 📓 Site ✦ Plus

 

New~

Challenger 1985

2018.01.20. 12:39, Melina

 

Megérkeztem.
 
Azt sajnos nem tudom mondani, hogy az utóbbi friss óta jaj de sokat írtam. De azért próbálkoztam.
 
Tales of Phantasia  ||  Ebben a menüben az [Irányítás] pontot írtam meg. Előszedtem nemrég a játékot és ahogy játszottam, megfogalmazódott bennem, hogy tisztázni kellene ezt az irányítás dolgot, mert egy-egy dolog még nekem sem világos, habár nem is tudom hányszor kijátszottam már. Kellemetlen, nem igaz? Mikor az ember csak úgy nyomkodja a gombokat és történik valami, de azt nem tudja hogyan csinálta. Egyszer biztosan tudtam mit csinálok, csak éppen valahogy kiesett azóta. Aztán próbálkoztam, tesztelgettem a gombokat, kombinációkat és arra jutottam amit ebben a menüben leírtam.
 
EarthBound  ||  Sokáig tartott, de megírtam a [Boltok / Árak] pontot, ami csak két részletben került fel, mert feladta az egyszerű modul. Ennél a menünél döntöttem el, hogy itt valamit tenni kell a boltos menükkel. Ezt nem írhatom meg úgy, ahogyan az eddigieket, mert káosz lenne belőle. De ha már ezt megváltoztatom, akkor a többit sem hagyhatom úgy, ahogy vannak. Szóval megírtam ezt a menüt, aztán az összes boltos menüt átvariáltam a többi játéknál is. Mert én szeretek magamnak plusz munkát csinálni, hát persze.
 
Castlevania - Circle of the Moon  ||  A [Menük] pont került fel, úgy éreztem ezzel a játékkal kapcsolatban is tennem kell valamit, mert megjött hozzá a kedvem. Akármennyire is nehézkes számomra az irányítás, a témája, Nathan képességei jók, csak kissé nehéz a játék.
 
 
A Menük pontokat is megpróbáltam valahogy egységessé tenni, mert volt, hogy elütöttek egymástól. Szóval csinálgattam az oldalon dolgokat, közös kinézetre hoztam menüket, ilyesmi. Kellett már, mert vannak menük amiket még jó régen csináltam, aztán azóta újítottam, tervezgettem, azok meg elmaradtak, így vissza kellett mennem oda is. Ezen kívül jelen pillanatban végigjátszást írok, de nem sokat tudok haladni, tekintve, hogy hétközben dolgozom, szóval marad hétvégére a dolog ha összejön. De azt kell mondanom, hogy ahhoz képest nem haladok olyan rosszul. Csak kicsit lassú a folyamat.
 
Valami ilyesmi a helyzet errefelé. Mindenki vigyázzon magára, az egészségére, mert csalóka az idő és érdekes is néha.
 
 
 
 
Melina~
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

 

   

 


Kérlek segítsd egyesületünk munkáját az adód 1%-kal. Nézd meg a rendezvényeinket is. 2018. március 24.-én várunk!    *****    A HUN-Tv kezet nyújt: Az Élet Magazin elõadásai, köztük Asztrológia elõadásom    *****    Olvasód leszek! Nyerj 100 Kreditet! Gyere ha szeretsz Olvasni.    *****    Farmasi - Antiallergén szépségápolás, babaápolás, háztartási szerek, bio kozmetikumok    *****    Mit gondolsz a Valentin napról? Ünnepled? Felháborodsz? Ajándékozol? Posztoltál már róla? Mutasd meg!    *****    Versenyeznél? Építenél új portált? Milyen témában? Milyen nyeremény motiválna? A TE ötleteidre is kíváncsiak vagyunk!    *****    A karma megnyilvánulásai    *****    MARGOT ROBBIE HUNGARY! MARGOT ROBBIE AUSZTRÁL OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕ MAGYAR RAJONGÓI HONLAPJA! MARGOT ROBBIE HUNGARY!    *****    Lovak szerelmeseinket itt a helye! Tartozz te is közénk! KATT!KATT!KATT!MEGÉRI!KATT!KATT!KATT!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,ajándék 3 év elõrejelzés,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid Katt!    *****    Születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + biotérkép, 3000 Ft.Az ajándék,teljesen ingyenes konzultáció,rendeld meg KATT!    *****    Aktív videojáték honlap! Ingyen G-portál kreditek csak a készlet erejéig! Ne maradj ki te se belõle! Kattints ide! <3    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Új letölthetõ olvasmányok:28 nap varázslatban A fénytest A kulcs A titok A tizedik felismerés A lélek anatómiája A csend    *****    Még nagyon az év elején járunk, most rendelj születési horoszkópot az ajándék 3 év elõrejelzés és ingyenes konzultáció!!    *****    Pánikenyhítõ poszt a Histórián. Superuser jelen. És TE merre jársz? Kattints!    *****    SIMONA | az Isten áldjon, Esperanza! Lolájának fõszereplésével | SIMONA | a jelenleg futó legsikeresebb argentin sorozat    *****    Marculábi cica tíz éves lett! Ünnepeljétek meg a születésnapját a Mesetárban Marculábis ujjbábokkal! Boldog szülinapot!    *****    ***Munkalehetõség! Magyarországról, Szlovákiából, Csehországból keresünk, MLM vezetõket és tanácsadókat! ***    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! A tanulásod nálam az ASZTRO-suliban teljesen INGYENES! Fordulj hozzám bizalommal!